Életem egyetlen, de tagadhatatlanul legjobb cikke az Óperenciában:

 

"Siratom ifjúságomat…" - visszapillantás az itt töltött évekre

-Elsõs vagy? - A választ szinte meg sem várva már vonszoltak is be a terembe. Nem bántam a dolgot, a két jól kinézõ lánnyal gyakorlatilag bárhova elmentem volna.
Az Osztrák Iskolában eltöltött elsõ tíz percem eme eseménnyel ért véget, de máris közeledett a következõ meglepetés: megláttam a termet. Poénnak nem rossz - gondoltam, ilyen kis teremben nem fér el 15 ember sem, nemhogy egy osztály. Nem akarván tönkretenni a tréfát, leültem egy helyre. Akkor ért a meglepetés, amikor megjelent egy tanárnõ, a jövendõbeli osztályfõnõkünk, és bizonyossá vált, hogy ahol most ülök kilenc további emberke társaságában, az az osztálytermünk, az osztálylétszám pedig tényleg csak tíz. Ennek a pár apróságnak úgy megörültem, hogy még aznap kibicsakítottam a bokámat, úgyhogy azon a héten már nem mentem suliba. A többiek már reménykedtek, hogy megszabadulnak tõlem, de rossz pénz nem vész el. Hétfõn megújult erõvel "rontottam" be a suliba, már attól féltem, hogy régen belevágtak az anyagba, és "lemaradtam" valamirõl. A tanítás azonban végleges órarend hiányában még nem kezdõdhetett el teljes gõzzel, tankönyveket meg végül is valamikor novemberben kaptunk.
Ehhez hasonló apró újdonságokkal tarkítva telt el az elsõ év. Majd biziosztás, nyár, hivatalosan szeptember elején kezdtük a másodikat. Apró változások a minket okító tanárok sorában (néhányan sajnos gyengébb idegzettel lettek megáldva lettek megáldva, így kénytelenek voltak leadni minket), egyébként minden a "régiben". Kedvenc UHK-tanárunk igazi érdeklõdés a ló étkezési szokásai iránt ("Mit eszik a ló?") dobta fel a hangulatot, valamint számtalan szellemes és kevésbé szellemes mondat, illetve hülyeség hagyta el olykor kissé nagyra nyíló szánkat. Az új biosz-tanárunkkal is ebben az évben találkoztunk elõször, ennek az új ismeretségnek komoly hatása lett mind a diákokra, mind pedig Õrá nézve. Mi megszerettük a BUK-ot (tisztelet a kivételnek, nem tudom van-e), tanárunk pedig megtanulta milyen is egy igazán "érdeklõdõ" osztály.
A Schiwoche az akkori harmadikosokkal is felejthetetlen élményekkel gazdagította az életemet.
A harmadikot élveztem talán a legjobban, a tanárok már kezdtek komolyabban venni, viszont még nem nehezedett ránk az érettségi súlya. Ekkor voltam elõször Maturabálon -mint harmadikos mindenképpen segítenem kellett-, és tetszett. Reméltem, hogy a miénk is jó lesz majd. Valahogy ebben az évben kevés dolog történt, az átmenet éve volt ez, a hülyéskedõs harmadikosokból kezdtük megközelíteni az érett viselkedést.
Ideje is volt A negyedik nem telt semmi mással, csak a bálra való készüléssel, azután pedig az érettségire való tanulással. A bálhoz tulajdonképpen nem kellett semmi más, csak pénz, pénz, na meg pénz. Meg természetesen pénz is… Nekünk szerencsénk volt: egy bizonyos tanárunk ismerettsége révén egy bizonyos cég átvállalta a költségek nagy részét. Amennyiben valaki esetleg nem tudná, melyikrõl van szó, az bõvebb felvilágosításért olvassa el a betegtájékoztatót vagy keressen meg engem. (Fel is hívhattok, illetve jó nõkkel személyesen is beszélek.)
Mindenféle apró galiba ellenére szerintem tök jól sikerült a bálunk; szeretném is mindenkinek megköszönni, aki valamiképpen hozzájárult ehhez.
Ami pedig az érettségit illeti: nagyon nem tetszett, hogy az írásbelit a "lenti" épületben írtuk, zavaró volt a zaj. Remélem, jövõre már nem ott érettségiztetnek, a Kulturinnovban sokkal kellemesebb a légkör. Egyébként csak egy dolgot ajánlhatok mindenkinek: tanuljatok, nem részletezem.
Végül 1998. június 19-én éretté nyilvánítottak minket (kivétel nélkül), és valahogy egy-két napig ûr tátongott bennem. Furcs volt, nem ezt vártam. Még most is -érettségi után kb. egy héttel- szokatlan a helyzet. Két napot járok már csak ebbe a suliba, aztán az egyetemmel új szakasz kezdõdik az életemben. Nem hittem volna, de visszasírom ezeket az éveket. És pont most szól a "Friends will be friends" is…teljesen elérzékenyülök…
De nem illene hozzám, ha így fejezném be ezt a rövid visszaemlékezést, úgyhogy most kéne, hogy eszembe jusson valami jó poén… Megvan. Azt már ismeritek, hogy Nyuszika megy az erdõben… Nem várjatok, tudok jobbat az agresszív malackáról…
Ah, nem lehet egy ilyet tényleg befejezni. Még rengeteg minden van, amit kihagytam, és nincs is igazán vége. Sõt, most kezdõdik el igazán. De hogy mi? Azt szokták mondani, hogy a nagybetûs élet, én inkább szórakozásokkal, jó bulikkal, poénokkal teli jövõt kívánok mindenkinek, érezzétek jól magatokat. (Bár tudom, nélkülünk nem lesz olyan könnyû.)

Naszi

Eredetileg megjelent: Óperencia - Az Osztrák Iskola ön- és honismereti folyóirata 1998. május-júniusi számában a 35-36-on oldalon. Minden jog fenntartva.