Robi novellája

Ezt a novellát Ardai Robi írta, és megengedte, hogy a kitegyem a honlapomra.
Olvasásához jó szórakozást!



(A következő szöveget lassan, teljes átéléssel olvasd! Használd a fantáziád!
Minden csak rajtad múlik.)

Várj egy picit!...
Csukd be a szemed!... Engedd el magad, ne figyelj körülötted semmire...
Izmaid ellazulnak. Csak a képzeletedet használd...
Könnyű vagy. Egyre könnyebbnek érzed magad...
Ugy érzed, mintha lebegnél valahol a valóság felett. A külvilág jelei megszünnek, csak a saját világod létezik...
Csak egy fiú van ott melletted, hozzád nagyon-nagyon közel...
Érzed ajkai forró érintését. Egyszerre, mindenhol meztelen tested minden kis szegletében... Mintha lágy, selymes szellő csiklandozna végig. Teljesen átadod magad ennek az érzésnek. Tested ösztönösen meg-megmozdul, körülötted hullámzik a levegő, mint a mélykék tenger, amit lágyan ölel körül a felkelő nap sugara. Mélyen beszippantod a szerelem szétáradó, bódító illatát, ami szinte hozzád simul.
Kicsit remegsz az izgalomtól. Olyan gyönyörű ez az egész.
Boldog vagy...
Látod magad előtt, ahogy a fiú ajkai végigsiklanak tested minden egyes apró négyzetcentiméterén... Forró lehellete, mint a tűz, égeti selymes bőrödet. Nyelvével végigcirogat, semmit sem hagy ki, s mindenhol hosszasan időzik, mert számára te vagy a legédesebb méz, amit valaha ízlelt. Lassan, gyengéden halad egyre lejjebb, miközben teljesen ellazítod magad, s hagyod, hogy testednek édes nektártól nedves, lüktetően izzó részét is kényeztesse. A combjaid közé hajol. Megfogod a fejét, a hajába túrsz, magadhoz szorítod. Érezni akarod őt. Fejed hátraveted, mozdulataidnak nem tudsz parancsolni. Csípőd ritmusosan ring, kapkodva veszed a levegőt.
A fellegekben szállsz, egy csodálatos rózsaszín világban.
Sikítanál a gyönyörtől, de csak egy-egy édes halk hangocska hagyja el a szádat.
Nagyon jól esik... Az élet leges-legszebb pillanatai.
Minden porcikádat áthatja a bizsergés. Szíved hevesen ver, mindened lüktet, elönt a forróság, forog veled az egész világ.
Nem érdekel semmi más, csak ez a pillanat. Az idő lelassul, szinte megáll...
Azt szeretnéd, ha örökre így maradna.
Te csak lebegsz... mondasz valamit, valami nagyon szépet.
A fiú lágyan végigsimogatja bársonyos, érzéki illattal telt bőrödet, odahajol az arcodhoz, gyengéden félresimítja a hajad, füledbe súg néhány kedves szót.
Ő is boldog, mert tudja, hogy nagyon jó volt neked.
Te mosolyogsz. Kérdeznél tőle valamit...
Szemed lassan kinyitod... De ő már nincs sehol. Körülnézel, látod távolodó tekintetét. Még egyszer át szeretnéd ölelni, de már túl messze van. A messzeségből még dob egy puszit, ami pihegő kebleden landol, a szíved fölött, s ezt még sok ideig érezni fogod. S te ott állsz meghatódva, könnyes szemekkel. -Ne hagyj itt!- mondod elcsukló hangon. Ég veled...
Biztos vagy benne, hogy még visszajön.
Visszatértél a valós világba, itt ülsz a monitor előtt, és úgy érzed, mintha ez az álom tényleg megtörtént volna. Szíved még most is gyorsan ver, arcod kipirult. Lehet, hogy a bugyid is átnedvesedett egy picit. Belül érzed, hogy ez talán majd valósággá válik. Nagyon boldognak érzed magad.
Talán egész nap fel leszel dobva, mindenkire rámosolyogsz, szemeid csillognak, egész lényed sugárzik.
Ha majd este lefekszel, és becsukod a szemed, gondolj erre a kis novellára, és álmodj szépeket. Jó éjszakát!
Hogy ki volt ez a fiú? Akit beleképzeltél. Talán én. Talán valaki más...


Vissza az egyebekhez